Losonc Timi

Losonc Timi vagyok, terepfutó, ultrafutó. Vajdasági származású vagyok, 2007-ben költöztem Budapestre. A Margit-sziget közelében laktam akkoriban, s látva a futókat nap, mint nap, kedvet kaptam és futócipőt húztam én is 2008-ban. S úgy maradtam. Azóta eltelt 12 év, a futás életforma lett számomra. Az életem része. Már nem csak egy muszájból kimegyek, futócipőt húzok tevékenység. A távokat lassan emeltem, majd 2015-től az egyre hosszabb útvonalak, versenyek felé kacsingattam. 2017-ben futottam első 100 km-es versenyem, s meggyőzött arról, jó úton haladok, számomra megfelelő dolgokra vágyom, ez az én utam. Ezt követve haladok előre, egy kicsit emelve mindig a távon, feszegetve tovább határaimat, megismerve még jobban önmagamat, s hogy mire vagyok képes.
Nem szoktam kifogásokat gyártani, szeretek 40 fokban futni, s szeretek -20-ban is, ez sosem akadályozott abban, hogy naponta tegyek azért, amiről álmodom, amit célként tűzök ki magam elé. Ahhoz, hogy heti 6 edzésnapon futócipőt húzzak és kimenjek az erdőbe, a terepre nagyon sok motivációt kapok a céljaimtól és az álmaim megvalósítására való törekvéstől. Emellett egyre nagyobb “terepfutó” család vesz körül, szoktam mondani, akiknek köszönhetően a motivációt az is adja, hogy nagyon pozitív visszajelzéseket kapok. Jó érzés egy ilyen közösségbe tartozni.
A bakancslistám a futóversenyek terén kimeríthetetlennek látszik, talán egy élet kevés is lesz rá, majd kiderül. Az biztos, hogy idén is szeretnék újabb országokat bejárni, újabb terepeket felfedezni. A versenyek, edzések mellett az utazás, új tájak és kultúrák megismerése is egy olyan kikapcsolódás, amiért a nyaralásaim gyakran egy-egy futóesemény köré tudom szervezni.
2020-ban a hazai terepfutó versenyek közül megnézek szintén néhányat, amikkel korábban csak szemeztem, emellett Szlovéniába, Ausztriába, Franciaországba, Horvátországba és Hollandiába tervezek kiutazni egy-egy versenyre. Mindig merek nagyot álmodni és az álmaimért harcolni, így van esély arra is, hogy a 2020-as szezont Dél-Afrikában zárjam, de ez még a jövő titka.
Akiknek köszönhetem, hogy 2020-ban is eljuthatok minél csodásabb helyekre: a Sportime Magazin, amelynek 2019-től cikkírója vagyok futás, edzések és versenybeszámolók témakörben, valamint futóként sportolókkal interjúkat készítek. A Hammer Nutrition Hungary 2019-ben Nagykövetként, 2020-ban pedig Támogatott Sportolóként segíti frissítésemet, regenerációmat a versenyeimben, hogy a maximumot tudjam kihozni magamból. A Salomon és a Suunto hazai képviseletében a Miénk a terep pedig 2020-tól járul hozzá, hogy minden felszerelésem meglegyen a versenyekhez, edzésekhez. Eredmények tekintetében az elmúlt két évben főként terepfutó versenyeken vettem részt, sikeresen teljesítve az időeredményeket, az adott elvárásaimat. A számomra kisebb, maratonig terjedő versenyek edzésként, gyakorlásként járulnak hozzá az ultrás eredményekhez, erről az oldalamon olvashattok bővebben.